Karácsonyi húsgolyó áfonya szószban

Karácsonyi húsgolyó áfonya szószban

Hozzávalók:

Húsgolyó:

  • 45 dkg darált hús
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • bors
  • 1 egész tojás
  • frissen reszelt szerecsendió
  • petrezselyemzöldje
  • oregánó
  • bazsalikom
  • 5 dkg vaj
  • 1,5 dkg zsemlemorzsa

Áfonyaszósz:

  • 200 g fagyasztott áfonya
  • víz
  • 15 g teljes kiőrlésű barnarizsliszt
  • pár csepp citromlé
  • 1 evőkanál negyedannyi ugyanannyi édesítőszer

Elkészítés: 

A fokhagymát és vöröshagymát nagyon finomra vágjuk, és a vaj kivételével a húsgolyó összes hozzávalóját alaposan összekeverjük. Egy 40 X 60 cm-es tepsit sütőpapírral béleltem ki, majd mérleg segítségével 25 grammos húsgolyókat formázunk belőle kézzel, és a sütőpapírra helyezzük őket. Nekem így lett 20 egyforma darab.

 A vajat felhevítjük egy kis lábasban a tűzhelyen, adunk hozzá bazsalikomot, és megkenjük vele a húsgolyókat egyesével.

200°C-ra előmelegített sütőben 20 percig sütjük, közben egyszer megfordítjuk.

Amíg sülnek a húsgolyók addig egy szűrő segítségével átmossuk folyóvíz alatt az áfonyát, majd egy serpenyőbe öntjük, annyi vízzel öntjük fel, hogy félig ellepje, és főzni kezdjük. Amikor megpuhul, hozzáadjuk az édesítőszert, illetve egy csészében vízzel elkeverve a teljes kiőrlésű barnarizslisztet. Ekkor rögtön hozzáadom a pár csepp citromlevet, és sűrűre főzöm gyakori kevergetés mellett.

Amikor elkészül a hús, akkor hagyom kicsit hűlni, majd az áfonyaszószba rakom, és finoman átforgatom a húsgolyókat az áfonyaszószban. 

 Tetszőleges körettel tálalható. :)

Jó étvágyat!

Számolás: 

A húsgolyó hozzávalói közül a vöröshagyma, fokhagyma, zsemlemorzsa számolós alapanyag. A szokott módon számold ki egyesével a teljes szénhidráttartalmat, majd oszd el 20-el, ha a recept alapján dolgoztál, és 25 db húsgolyót készítettél. Nekem 20 g CH lett a teljes szénhidráttartalom.

Áfonya szósz: a csomagoláson lévő szénhidráttartalommal számolj, 200 g X 0,067 = 13,4 g gyors CH, de teljes kiőrlésű barnarizsliszttel lassítjuk, 15 g X 0,752 = 11,28 g CH, összesen = 24,68 g CH van a szószban. 20 db húsgolyóra elosztva kb. 1 g CH fog tartozni minden golyóhoz. :)

Összesen 2,2 g CH / db-ra jött ki.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések